Klub-logó-szines-3

Üdvözöljük kedves látogatóinkat!

Fotó és videó klub indult 2005 novemberében Budakalászon, a Faluházban.

Azóta folyamatosan működik, és változó, de állandóan növekvő tagsági körrel büszkélkedhet.

A Klub célja, hogy a résztvevők fejleszthessék tudásukat, lehetőségük legyen megmutatni alkotásaikat másoknak, kiállításokon, versenyeken, a klub által szervezett egyéb programokon részt vehessenek, azonos érdeklődésű társakra találjanak, velük megbeszélhessék azokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatják, egymástól tanácsot kérhessenek és adhassanak, tanulhassanak és taníthassanak, mindeközben pedig jól érezzék magukat, szabadidejüket kulturáltan, kellemesen és hasznosan tölthessék.

 Klubvezető: Neszveda Péter

Klubestek minden páros héten hétfőnként, 17 órától a budakalászi Faluház emeletén, a Klubszobában vannak.

Érdeklődőket és vendégeket is szívesen látunk!

Várjuk mindazok jelentkezését, akiket érdekel a fotózás és (vagy) a videózás, kezdőtől a profiig. Azokat is várjuk, akik még csak most ismerkednének e művészeti ágakkal, és gyakorlatuk még nincs. (Majd lesz.) Korhatár: 9 – 99 évig.

A jelentkezéseket a klubvezető várja elektronikus postán.

A Klub programjai:

  •  fotó-videó túrák, kirándulások;
  •  kiállítások csoportos megtekintése, a látottak megbeszélése;
  •  kiállításokon, videó-fesztiválokon való részvétel lehetőségének biztosítása, segítése;
  •  képbírálat, videó alkotások bírálata;
  •  számítógépes kép és videó szerkesztő programok bemutatása, használatuk segítése, tapasztalatcsere;
  •  technikai és esztétikai jellegű tanfolyamok szervezése;
  •  külső előadók, vendégek, neves fotóművészek, film és televíziós alkotóművészek meghívása;
  •  házi pályázat szervezése a kiállításokra, videó fesztiválokra való felkészülés segítésére;
  •  igény szerint bármi egyéb, ami belefér.

 

Írja meg nekünk üzenetét, mi lehetőségünk szerint hamarosan válaszolunk.

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .